Hozzávalók
3-4 szelet tengeri halfilé
só, bors, friss rozmaring ág
3-4 darab nagyobb édesburgonya
Mártás
1 dl tejszín
1 db lilahagyma
0,5 dl rosé bor
citromlé
Elkészítés
A
halfilét fűszerezzük (sóval, borssal, rozmaring levéllel) ízlés
szerint, majd állni hagyjuk 60 percig. Ezután a halszeletek mindkét
oldalát kevés olíva olajjal megkenjük, és 10 percig grillezzük.
Az
édesburgonyát megpucoljuk, hasábokra szeleteljük. Sóval, tarkaborssal
fűszerezzük és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, úgy hogy ne érjenek
egymáshoz. Nagyon minimális olíva olajjal meglocsoljuk és előmelegített
sütőben 180 fokon 15-20 perc alatt készre sütjük.
A mártást ez idő
alatt elkészítjük. A lilahagymát lereszeljük, fűszerezzük ízlés szerint,
majd kevés olajon megpirítjuk, hozzáöntjük a tejszínt, és fél dl
száraz rosé bort, végül pár csepp citromlevet. Egyet forralunk rajta,
hogy picit sűrűbb legyen az állaga.
A hozzávalókat az MCsemegében szereztem be.
Jó étvágyat kívánok!