levendulásmandulás

Isteni omlós keksz mandulával és levendulavirággal

Nem múlhat el egyetlen nyaram sem úgy, hogy ne gyűjtsek levendulavirágot. A kertemben több levendulabokor is van, melyek nemcsak a virágoskertet ékesítik, hanem bőséges virágzásukkal 1 évre feltöltik a szárított levendulavirág készleteimet is, ezen felül még levendula fesztiválon is szoktam szüretelni… Fontos tudni, hogy a levendulavirág szárítva sokkal intenzívebb ízt és illatot áraszt, ezért én mindig először leszárítom a virágokat és csak utána készítek belőle süteményt. A friss virágokat is fel lehet használni süteménybe, de akkor kicsit több kell a tésztába és nem is lesz annyira jellegzetes az íze. Aki még nem sütött levendulás kekszet, egy pillanatig se gondolja, hogy szappan íze lesz, vagy legrosszabb esetben molyirtó szaga a sütijének. Ez egy teljesen más történet. Majd meglátjátok, amikor már sül a sütőben és a lakás tele lesz a finom édes sütemény illatával, amely a levendulavirággal elegyedve fantasztikus harmóniát alkotva fogja megédesíteni az otthonotok levegőjét. Páratlan érzés, higgyétek el!  Most egy nagyon különleges változatban készítettem: gluténmentesen, laktózmentesen. Mandulaliszt adja az alapját, citromhéj, levendulavirág és nádcukor a pikantériáját és olasz laktózmentes vaj a selymességét, omlósságát. Fantasztikus ízélmény, ezt garantálom!

levendulásmandulás

Levendulás keksz

Hozzávalók
50 dkg Természet Áldása mandulaliszt
20 dkg #parmareggio laktózmentes vaj 
20 dkg nádcukor
csipet só
1 csomag #droetker vaníliás cukor
fél csomag #droetker sütőpor
1 citrom reszelt héja
2 tojás
2-3 teáskanálnyi levendulavirág (ízlés szerint lehet több is )

Elkészítés
A mandulalisztbe először beleszitáljuk a sütőport, majd hozzáadjuk a nádcukrot, a sót, a citrom reszelt héját és a levendulavirágot, és a laktózmentes vajjal elmorzsoljuk egy tálban. Gyorsan kell dolgozni, hogy a vaj kevésbé olvadjon meg! Ezután hozzáadjuk a tojásokat is és jól összegyúrjuk a tésztát. Ha ezzel elkészültünk, akkor fél órát pihentetjük a tésztát a hűtőben. (Én most egy teljes éjszakát pihentettem, és másnap reggel sütöttem meg a kekszeket.) Ez idő alatt az ízek szépen összeérnek és a tészta is kemény, könnyen kezelhető lesz.

Ezután fél centiméteresre nyújtjuk a tésztát, és tetszőleges formákkal kiszaggatjuk. A tetejüket vaníliás porcukorba forgatjuk, majd HEWA sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Előmelegített sütőben 5 perc alatt készre sütjük. Miután kivettük még egyszer beleforgatjuk a vaníliás porcukorba, most már az aljára is tehetünk belőle! Az elkészült mennyiség egy fémdobozban kb. elfér, ha azt is beleszámoljuk, hogy sütés közben még bele is kóstolgatunk!

A mandulalisztet a Természet Áldása webáruházban vásároltam meg. 
A mandulalisztet itt találjátok: https://hungarianflavours.com/webaruhaz/mandulaliszt-1Kg

Jó sütögetést és jó étvágyat kívánok! Ha tetszett a recept, kérlek oszd meg másokkal is!

Szeretettel

Ságiandi


Tartalom kedvelése (like) és tartalom megosztása (share):
Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial
error

Tetszett amit olvastál? Oszd meg másokkal is kérlek! :)