húsvét

Húsvéti töltött tojás és sonkatekercs

Készítsetek húsvétra látványos kiscsirkéket keményre főtt tojásból! Ezeknél a cuki és különleges csirkéknél aranyosabb húsvéti tojást aligha lehet készíteni. Ráadásul még a gyerekek is oda lesznek érte! A kiscsirkés húsvéti tojások mellé készíthetünk még sajt/sonkatekercset is. Mivel már beindult a medvehagyma szezon, ezért én egy finom túrós medvehagymás töltelékkel gazdagítom a sonka- és sajttekercseket.  Ez a két finomság akár önmagában, előételként fogyasztva is nagyon finom.

húsvét

Húsvéti töltött tojás

Hozzávalók
6 keményre főtt tojás
2 evőkanál majonéz
2 teáskanál mustár
ízlés szerint só
12 apróbb szemes bors
1 sárgarépa vagy piros pritaminpaprika a díszítéshez

Elkészítés
A tojásokat a forrástól számított kb. 8 perc alatt keményre főzzük. Hideg vizes öblítés után a héjat eltávolítjuk. Tegyük vágódeszkára, és a felső szélén kb. ujjnyi vastagon vágjunk le egy cikkcakkos szeletet. Óvatosan emeljük ki a tojássárgákat. Tegyük keverőtálba, villával pépesítsük, majd keverjük el alaposan a majonézzel, a mustárral, ízlés szerint sózzuk és fűszerezhetjük is. A recept alapján elkészített masszát nyomózsák vagy kiskanál segítségével kissé púposan töltsük vissza a tojásokba, majd a csirkék fejét kis gombócra formázzuk és ezt tegyük a tetejére. A felső tojásfehérje darabkával pedig fedjük be. Vágjunk apró háromszögeket a sárgarépából vagy a pritaminpaprikából. Csipesz segítségével 1-1 borsszemet nyomjunk a fejébe, ez lesz a kiscsirkék szeme, illetve az orrát is hasonlóképpen borsszemekből helyezzük fel és a sárgarépa vagy pritaminpaprika háromszögekből pedig a csőrüket nyomjuk bele. 

 
húsvét

Sonka és sajttekercs medvehagymás túrókrémmel töltve
Hozzávalók
15 szelet (Pápai) gépsonka vagy szeletelt sajt

A krémhez
500 g tehéntúró (félzsíros)
200 g natúr krémsajt ( Philadelphia original)

feketebors (őrölt) ízlés szerint
4 csapott evőkanál mustár
4 csapott evőkanál majonéz
1 csokor medvehagyma (felaprítva)

Elkészítés

Tálba tesszük a túrót, hozzáadjuk az összes hozzávalót és alaposan összekeverjük. Érdemes közben kóstolni és sózni ha szükséges.  Az elkészült krémet a sonkára nyomjuk egy habzsák  vagy egy kanál segítségével egyenletesen eloszlatjuk. Ezután feltekerjük, és tálra tesszük egymás mellé, majd ízlés szerint díszítjük. 

A hozzávalókat a megszokott módon, most is az M Csemegében szereztem be.  

Jó étvágyat kívánok! Ha tetszett a recept, kérlek oszd meg az ismerőseiddel is! 

Szeretettel,
Ságiandi

Tartalom kedvelése (like) és tartalom megosztása (share):
Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial
error

Tetszett amit olvastál? Oszd meg másokkal is kérlek! :)